A karácsonyi csillag

Devecseri László

Decemberi fényességben,

szép karácsony estéjében

csillag-gyermek könnye hullik,

rossz kedve tán el sem múlik.

Decemberi fényességben.

Szép karácsony estéjében.

Fény-nagyapó vigasztalja,

ám szavait meg sem hallja!

-Jó nagyapó, Fény-nagyapó!

Csillagfényben fürdik a tó,

karácsonyfák fénye játszik,

csak egy házban fény nem látszik.

Erdő szélén, szegény portán,

karácsonyfa búsul árván:

nincsen dísze, semmi éke,

nincsen néki fényessége!

Karácsonyi csillag lennék!

Fény-nagyapó, Földre mennék!

-Égből szakad akkor léted,

elveszted a Mindenséget!

Hogyha egyszer innen elmész,

te is tudod, vissza nem térsz!

Örök parancs: mehetsz önként,

ülnek rajtad égi törvényt:

száműznek a földi létbe,

fényed vesztő ember-éjbe,

száműzötten, földi létben,

csupán egyszer, minden évben,

felragyoghatsz csoda-fényben,

karácsonyi csendes éjben!

-Jó nagyapó, engedj engem

lenn a Földön csillag lennem!

Felszikrázom minden évben,

karácsonyi fényességben.

Nem bánom a csillag-csendet,

ne ejts értem többé könnyet!

Fény-nagyapó, Isten veled,

kis unokád mindig szeret!

Mégis, mégis el kell mennem,

öröm-fényem messze vinnem!

-A jóságod áldjon téged,

legyen boldog földi léted!

…és a csillag Földre szállott,

erdő szélén kis ház állott...

Nyílt az ablak, mintha szólna

karácsonyi csengőszóra...

Karácsonyfa legtetején

ott ült már a csillag-legény.

Eztán mit tett, én nem tudom,

ám azt néked elárulom,

hogy az üres kicsi fácska,

karácsonynak szép zöld ága

sok-sok dísszel telt meg nyomban,

még abban a minutumban.

A fa alatt? Ruha, játék,

mennyi-mennyi szép ajándék!

Egy kisfiú nézi, nézi,

tán e csodát meg sem érti!

Örül nagyon, szeme nevet,

aztán hullat nagy könnyeket,

hiszen beteg, akit szeret.

Ott fekszik a rozzant ágyban,

öreg dunna hajlékában,

karácsonyfa árnyékában.

A kis csillag odapillant,

szomorúság fénye villant,

mert akit ott ő meglátott:

idézett égi világot...

-Olyan ő is, mint nagyapó!

Segíteni, az volna jó!

Csillagfénnyel simogatta,

szeretettel szólongatta,

fénykezével gyógyítgatta.

Mesélt néki unokája,

dalt dúdolt a kicsi szája:

angyalkórus sem szól szebben,

szállt az ének, szólt a mennyben.

Karácsonyi éjszakában

csoda történt a kis házban:

nagyapónak szeme rebben,

karácsonyfát csodál csendben.

Szóra nyílik szája halkan,

mintha harang szólna abban,

s angyalszárny suhog magasban.

Decemberi fényességben,

odafenn a távol-égen,

szép karácsony estéjében,

örömkönnyet hullat szépen,

Fény-nagyapó csillag-éjben,

szép karácsony estéjében.

...és azon túl minden évben,

karácsony csendes éjben,

erdőszéli kicsi házban,

szent örömben, boldogságban,

karácsonyi csillag ragyog,

karácsonyi csillag ragyog…