Domború hátam, pöttyös a szárnyam,
baktat a fűben hat pici lábam.
Mászom a dombra szárnyamat bontva,
ringat a szellő, csak ez a dolga.
Szállok az égen, nap süt a réten,
hét kicsi pöttyöm csillan a fényben,
ámde megállok, ha rád találok,
nyújtsd fel az ujjad: arra leszállok.
(Gryllus Vilmos)
Hová mész..
Hova mész, hova szállsz,
hétpettyes katóka?
-Erdőre, mezőre,
patakra, folyóra.
Patak tükrében
magamat megnézem,
tarka pillangóval
sétálok a réten.
Aztán mesét mondok
forrás- nefelejcsnek, mert e nefelejcsek
hallgatni szeretnek.
Mécsvirágon alszom
csillagtalan este.
Ott lel rám a hajnal
egy virágkehelybe.