6 Ajánlások sajátos nevelési igényű gyermekek kompetencia alapú fejlesztéséhez

egyéni foglalkozást, célzott terápiát, korrepetálást) biztosít. Ezenkívül kölcsönös információs kapcsolat
létesül a csoport vezetője és a gyógypedagógus között.

1.3 Az integráció szintjei
- Első szint: a fogadás
Fogadás esetében általában anélkül veszik fel a fogyatékos gyermeket, hogy igazán ismernék
sajátos vonásait, s elvárják tőle, hogy maximálisan beilleszkedjen, „ne lógjon ki”, lehetőleg ne
igényeljen túl sok külön figyelmet és energiát. Ez maximális alkalmazkodást, a többiek szintjéhez
való igazodást igényel tőle, amire általában csak a jobb képességű tanulók képesek. A pedagógus
saját stílusán nem változtat, ha problémába ütközik, a megoldást maga nem keresi, a gondok
megoldása szinte teljes egészében a gyógypedagógusra vagy a szülőre hárul. A csoportban
dolgozó pedagógus ebben a fázisban tulajdonképpen nem vagy alig osztozik a felelősségben,
úgy érzi, a speciális nevelési igényű gyermekkel kapcsolatban igazán elég jóindulatot mutatott,
hogy fogadta.

- Második szint: a befogadó vagy inkluzív intézmény
Itt már nincs annyira szükség a speciális nevelési szükségletű gyermek maximális asszimilálódására,
az intézmény maga változik, és fogadó helyett befogadóvá, azaz inkluzívvá válik. A befogadó
intézmény a társadalmi integrálódás felé vezeti az integrált gyermeket. Ez mindig ne-
velőtestületi elhatározás kérdése, és ezzel a döntéssel az intézményvezető és a nevelőtestület
felelősséget vállal. Itt az együttnevelés vállalása már nem véletlenszerű próbálkozás, hanem tudatosan
választott út, és a pedagógusok mellett minden oda járó gyermeknek természetessé válik
az elfogadás, a tolerancia. Tehát a gyógypedagógusok és a többségi intézmény pedagógusai
osztoznak a speciális nevelési szükségletű gyermekekért vállalt felelősségben, teamet alkotnak,
amely elsősorban a csoporton belüli munkára koncentrál.

2. A pedagógus külső és belső kapcsolatrendszere
2.1 A fogadó pedagógus
Amikor egy sajátos nevelési igényű gyermek kerül a többségi óvodai csoportba, a csoport óvodapedagógusa
egy számára ismeretlen területtel találkozik. Ezért fontos feltételt jelent, hogy a befogadó
csoportban minden pedagógus rendelkezzen bizonyos alapismeretekkel a fogyatékosság számos
körülményéről. Lényeges, hogy a pedagógus jártas legyen a differenciáló pedagógiában, mert ez az
együttnevelés egyik alappillére. A differenciálás az a folyamat, amelynek során a pedagógus – függetlenül
attól, hogy van-e a csoportjában fogyatékos vagy nincs – a fejlesztési folyamatot az egyes
gyermekek egyéni szükségleteihez igazítja. Az egyénekhez igazodás a fogyatékosok jelenlététől függetlenül
a csoport valamennyi tagjának kedvező. Csak így látja meg a pedagógus igazán az egyes
gyermekek erősségeit és gyenge pontjait, ki miben kiemelkedő – akár tehetséges –, illetve ki mely
szempontból marad el a többiektől, hogyan lehet az adott képességeit a legjobban kamatoztatni.
Amennyiben a pedagógus gyakran differenciál, vagyis a tanulási képességek számos vonatkozásában
egymástól nagyon is eltérő egyedek együttesének tekinti a csoportját, úgy ugyanezzel a szemlélettel
közelít a fogyatékoshoz is, akiben – ahogyan a többi gyermeknél – szintén észleli a gyenge oldalak
mellett az erősségeket is, s igyekszik ehhez a személyiségi összetételhez alkalmazkodva gazdag eszköztárából
a gyerekhez legjobban illeszkedő eljárásokat megvalósítani.


Bevezető az óvodai nevelés kompetenciaterület ajánlásaihoz 7

2.2 A pedagógus kapcsolata a szülőkkel
A szülők szerepe alapvető és lényeges, egyben nélkülözhetetlen eleme az integrációs folyamatnak.
Azzal, hogy gyermeke felvételt nyer egy többségi óvodába, szerepe és felelőssége nem csökken, sőt
inkább növekszik. A kezdeti időszak mindenkinek nagyon megterhelő, hiszen az óvónő ekkor kezdi
gyűjteni a gyermekkel kapcsolatos tapasztalatait, a gyermeknél pedig ekkor indul el az alkalmazkodási
folyamat, a hozzászokás az új környezethez, a pedagógusokhoz, a csoporttársakhoz, a szokásokhoz,
az elvárásokhoz. A szülő rendkívül nagy szerepet játszik abban, hogy ez a beilleszkedés sikeres legyen,
ő a pedagógus napi informátora, ő oldhatja meg a kisebb-nagyobb gondokat. Különösen nagy a szerepe
abban az esetben, ha a gyógypedagógus nem heti rendszerességgel jelenik meg, ilyenkor sok
vonatkozásban neki kell pótolnia a szakember segítését. Ezt persze nem szabad túlzásba vinnie, nem
terhelheti a pedagógust túl hosszúra nyúló napi jelenlétével.

A többségi óvoda egyik nagy előnye a gyermekek önkiszolgálásra, önálló tanulásra ösztönzése,
szoktatása. Ezért fontos elv legyen a szülő és a pedagógus számára a „csak annyi segítséget nyújtsunk,
amennyi még éppen szükséges” betartása. A segítségnyújtás foka természetesen egy állandóan változó
tényező, amit a szülőnek és a pedagógusnak is folyamatosan érzékelnie kell.

A szülőkkel való kapcsolattartás másik aspektusa a segítő tanácsadás. A fogyatékos gyermek létének
tényét nem könnyű tudomásul venni. A fogyatékosság tényének megismerésékor olyan krízishelyzetet
élnek át a családok, amely csak lassan, kis lépésekben oldódik meg, idő és nem egyszer külső
segítség kell hozzá. Minden sérült gyermeket nevelő szülőnél bizonyos időközönként vannak olyan
mélypontok, amelyek hátterében a nehezített szülőszerep áll.

Különösen a korai habilitációban dolgozó szakembereknek – orvosnak, gyógypedagógusnak, óvónőnek
– kell felvállalniuk a szülőgondozást. A lelki megsegítés végső célja a helyes szülői attitűd kialakítása
kell, hogy legyen, amelynek főbb területei a sokkélmény feldolgozása és a racionális elfogadás
kialakítása, a természetes szülő-gyermek kommunikáció támogatása, a szülők bátorítása, önbizalmuk
erősítése, a fejlesztő program egészének és apróbb lépéseinek elmagyarázása.

A szülők megsegítése valójában az önmagán való segítés támogatása. A beszélgetések során ne
csak az információkra, hanem a biztatásra is fektessünk hangsúlyt! Fontos, hogy önbizalmat adjunk a
szülőnek, mert egy kiegyensúlyozott szülő többet ér önmaga és a gyermek számára is. Támogatni kell
a szülőt abban is, hogy helyzetét másokkal szemben képviselni tudja. Meg kell tanulnia megoldani a
környezettel való konfliktusait, mert reakcióit nemcsak a környezete, hanem gyermeke is élénken figyeli.
A szülő szorongása átragad a gyermekre is, és így ő maga még nehezebben fogja megérteni az
emberek közötti kapcsolatrendszert. Ha a szülő nyitottan és bátran közelít a világ felé, akkor a világ is
megtanulja elfogadni ezt a „különleges” helyzetet.

2.3 A gyógypedagógussal való kapcsolattartás
Az együttnevelés mindennapi megvalósulásának és a gyermek eredményes fejlesztésének legfőbb
feltétele a pedagógus és a gyógypedagógus együttműködése. A gyógypedagógussal folytatott rendszeres
konzultáció feleletet ad sok kölcsönös kérdésre, és kiterjed a részletekre is. A gyógypedagógus
feladatai sokrétűek lehetnek:

- Megismerkedik a fogadó pedagógussal, tájékoztat a maga segítő szerepéről.

- Tájékoztat a gyermek erős és gyenge oldalairól.

- Felhívja a pedagógus figyelmét a beszerezhető szakirodalomra, segítő szervezetekre (pl. mód


szertani intézmény).

- Tájékoztatja az intézmény többi pedagógusát.

- Tájékoztatja a gyermekcsoportot, vagy segíti ebben a fogadó pedagógust.

- Rendszeresen hospitál a csoportnál.


8 Ajánlások sajátos nevelési igényű gyermekek kompetencia alapú fejlesztéséhez

- Folyamatosan együttműködik, konzultál a pedagógussal.

- Nyomon követi a gyermek fejlődését.

- Kapcsolatot tart a szülőkkel.

- Közvetlenül foglalkozik a gyermekkel, elsősorban olyan területen, amely csak az ő szaktudásával

oldható meg.

- Koordinálja a rehabilitációs foglalkozásokban részt vevő más szakemberek munkáját (pl. gyógy


tornász, logopédus, pszichológus).

A gyermek az egyszerű gyógypedagógiai kapcsolattartástól a speciális terápiás foglalkozások különféle
változatáig szorulhat megfelelő megsegítésre. A megsegítés mértékét és típusát a gyógypedagógus
szakembernek kell meghatároznia. Van olyan kisgyermek, akinek eleinte naponta lehet intenzív
segítségre szüksége. Később azonban ez az időtartam csökkenhet. Más sajátos nevelési igényű gyermeknek
kezdettől fogva nincs speciális foglalkozásra szüksége.

2.4 A csoporttársak szerepe
A közösségbe történő beilleszkedés szempontjából fontos faktor a csoporttársak el- és befogadóképessége.
Sok múlik az óvónőkön, azon, hogy mennyire természetesen kezelik a csoport tagjaitól valamiben
eltérő gyermeket. Minél kisebbek a gyermekek, annál természetesebb ez az elfogadás. Óvodásoknál
szinte nem is merülnek fel problémák, rövid eligazítás után magától értetődően fogadják be
társukat. Fontos, hogy a csoporttársak lássák, milyen jellegű erőfeszítéseket kell tennie a fogyatékos
kisgyermeknek az azonos eredmények eléréséhez, és lássák azt is, hogy miben jó, sőt igen jó a gyermek.
A csoporttársak személyisége sokban gazdagodhat azzal, ha megismerik, mire képes fogyatékos
társuk, milyen erősségei vannak. Végül is így tanulják meg a fogyatékosokkal való együttélést. Fontos,
hogy megismerjék a segítségnyújtás lehetőségeit és azok helyes mértékét. Ha az intézmény minden
gyermeke tudomást szerez fogyatékos társáról, elejét vehetjük a csúfolódásnak, az esetleges goromba
megjegyzéseknek. A külsőleg feltűnőbb jegyeket nem mutató, gyógyászati segédeszközöket nem
viselő, pl. enyhe értelmi fogyatékos gyermek esetében a csoport figyelmét semmi esetre sem kell erre
a körülményre felhívni. A pedagógus jó hozzáállása, a gyermek erős oldalainak tudatos felhasználása
mellett – s különösen, ha módszertanilag a következetes differenciálás jellemzi egyébként is a munkát
–, a gyermekek észre sem veszik, hogy társuk révén nap mint nap az együttnevelés részesei.

2.5 A pedagógus kapcsolata a sérült gyermekkel
A gyermek személyisége az egyik legfontosabb körülmény az integráció összetett folyamatában.
A várakozással ellentétben nem állíthatjuk minden esetben, hogy minél enyhébb a fogyatékosság,
annál simábban valósul meg az integráció. Biztosan pozitív körülmény, ha a gyermek figyelmes, jó
intellektusú. Ez persze nem azt jelenti, hogy pl. egy figyelmetlen gyermeknél nincs esélye az együttnevelésnek,
hanem azt, hogy a fogadó pedagógus részéről nagyobb módszertani felkészültséget és az
integráció iránti elkötelezettséget igényel ez a tény. Ugyancsak könnyíti a beilleszkedést a nyitottabb
személyiség, a másokkal könnyebben kapcsolatot teremtő gyermek. De ez sem azt jelenti, hogy egy
zárkózottabb gyermek nem alkalmas az integrációra, hanem azt, hogy a pedagógus részéről valamivel
több odafigyelést, s a többi gyermek hatékonyabb irányítását igényli ennek a gyermeknek a jelenléte.
Fontos körülmény viszont, hogy a gyermek érdeklődő legyen, keresse az új információkat, s ne riadjon
vissza az akadályoktól. Ezekre folyamatosan fel kell őt készíteni. Elsődlegesen a szülő szerepe volna az,
hogy az óvodai élettel, várható eseményekkel és nehézségekkel előre és menetközben megismertesse,
illetve ha problémák adódnak, azokat vele feldolgozza, s forrásukat, ha azok gyermeken kívüli tényezők
is, maradéktalanul feltárja, és megszüntesse.


Bevezető az óvodai nevelés kompetenciaterület ajánlásaihoz 9

A kisgyermekek fejlődésüteme az akadályozottság jellegétől, súlyosságától, fizikai-egészségi állapotától
és a környezeti tényezőktől függően nagyon eltérő. Az ép fejlődésű gyermekhez viszonyítva
sokkal nagyobbak lehetnek a különbségek az egyes fejlődési területeken elért szint között (pl. a nagymozgások
jó szintje mellett egy nagyon alacsony beszédszint).

Olyan gyermekekkel is gyakran találkozhatunk, akiknél a nehezen észrevehető, apró változások
miatt gyakran úgy tűnik, mintha időnként megállna a fejlődés. Egyébként a megfelelően fejlődő gyermeknél
is előfordul, hogy pl. súlyos betegség, hosszas kórházi tartózkodás vagy testvér születése esetén
a fejlődés megtorpan, sőt egy vagy több területen visszaesik. A súlyos állapot megszűnése, az érzelmi
egyensúly helyreállása után azonban az ép gyermekek rövid idő alatt ismét elérik és meghaladják
a korábbi szintet. A sérült kisgyermekek sokkal érzékenyebbek a zavaró tényezőkre, és egy részük
lényegesen lassabban tanulja meg ismét azt, amit már egyszer elsajátított. Ráadásul többségüknél
gyakoribbak a különböző testi megbetegedések, kórházi tartózkodások is.

3. Az integrált nevelés-oktatás jogi szabályozása, a sajátos nevelési igény
meghatározása
A tudatosan integrált gyermekek megjelenése a többségi óvodákban és iskolákban lassú, de egyre
erőteljesebben érvényesülő folyamat. Az ezzel kapcsolatos törvényi szabályozás korszerű, és támogatja
ezt a hazánkban még viszonylag új oktatásszervezési formát. A témával kapcsolatos törvények
a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény (1998. évi XXVI.
törvény), továbbá a közoktatási törvény (1993. évi LXXIX. törvény). Ezekből a törvényekből egyértelműen
kiderül, hogy a fogyatékos személynek alapvető és alkotmányban biztosított joga van az oktatás-
neveléshez. A közoktatási törvény kimondja, hogy az óvodai nevelésben és az iskolai oktatásban a
többi gyermekkel együtt vesz részt a fogyatékos személy, amennyiben ez fejlődése, képességei kibontakoztatása
szempontjából előnyös. Az önkormányzatok kötelesek gondoskodni a többi gyermekkel
együtt oktatható fogyatékos gyermekek ellátásáról is.

Magyarországon szakértői bizottságok állapítják meg a fogyatékos gyermekek sajátos nevelési igényeit.
A testi, az érzékszervi, az értelmi és a beszédfogyatékosság megállapítására 1986-ban országos
és megyei szintű szakértői bizottságok jöttek létre. Az országos szakértői bizottságok a látásvizsgáló, a
hallásvizsgáló, a beszéd-, valamint a tanulási képességet vizsgáló bizottságok. A fővárosban és megyei
szinten tanulási képességeket vizsgáló és felülvizsgáló szakértői bizottságok működnek.

A főváros minden kerületében, vidéken pedig a nagyobb városokban működnek nevelési tanácsadók,
amelyek feladata a családban nevelkedő 3–18 éves gyermekek és fiatalok magatartási, nevelési,
tanulási problémáinak, zavarainak feltárása és leküzdése ambuláns rendszerben.

A pedagógiai szakszolgálatok, köztük a nevelési tanácsadók és a szakértői bizottságok munkáját is
a közoktatási törvény szabályozza.

A nevelési tanácsadás feladata a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek
problémáinak feltárása, ennek alapján szakvélemény készítése, a gyermek rehabilitációs célú
foglalkoztatása a pedagógus és a szülő bevonásával, továbbá az óvoda megkeresésére szakvélemény
készítése az iskolakezdéshez, ha a gyermek egyéni adottsága, fejlettsége ezt lehetővé teszi. (A közoktatásról
szóló 1993. évi LXXIX. törvény 35. § 4. pontja)

A tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenység vagy az országos szakértői és
rehabilitációs tevékenység keretében kell a fogyatékosság szűrése, vizsgálata alapján javaslatot tenni
a gyermek, tanuló különleges gondozás keretében történő ellátására, az ellátás módjára, formájára
és az ellátáshoz kapcsolódó pedagógiai szakszolgálati tevékenységre, valamint vizsgálni a különleges
gondozás ellátásához szükséges feltételek meglétét. (A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény

35. § 3. pontja)

10 Ajánlások sajátos nevelési igényű gyermekek kompetencia alapú fejlesztéséhez

Hogyan is történik mindez a gyakorlatban?

Ha a szülő, az óvónő vagy a gyermek pedagógusa azt tapasztalja, hogy a gyermek fejlődése elmarad
a többi gyermekétől, figyelme, tanulási kedve tartósan gyenge vagy romlik, és ezen nem tudnak
segíteni, akkor a szakértői bizottságok szakemberei (orvosok, pszichológusok, gyógypedagógusok)
hivatottak arra, hogy orvosi, pszichológiai, gyógypedagógiai vizsgálatok eredményei alapján szakvéleményt
készítsenek a gyermek tanulási képességének, illetve érzékszerveinek állapotáról. A vizsgálat
csakis a szülők egyetértésével történhet. Ebben a vizsgálatban a szülőktől részletes tájékoztatást kérnek
a családi körülményekről és a gyermek eddigi fejlődéséről (pl.: milyen a szülők egészségi állapota;
hogyan zajlott le a terhesség és a szülés; hogyan fejlődött a gyermek mozgása, beszéde, önállósága,
viselkedése; milyen betegségei voltak stb.). Megkérdezik a gyermeket nevelő pedagógust a gyermek
közösségi viselkedéséről, fejlődési nehézségeiről (pl.: mit tud könnyen és jól teljesíteni, milyen területeken
marad el a többiektől stb.).

A sajátos nevelési igény megállapítása komplex vizsgálattal történik. Az orvosi vizsgálat megállapítja,
hogy milyen a gyermek testi fejlettsége, egészségi állapota, előfordult-e korábban olyan károsodás,
amely miatt a gyermek fejlődése lelassult, illetve testi növekedése megfelel-e korának, érzékszerveiben
és mozgásában vannak-e rendellenességek, van-e valamilyen szervi betegsége vagy idegrendszeri
elváltozása. A pszichológiai vizsgálat arra derít fényt, hogy milyen a gyermek pszichés fejlettségének állapota
(pl.: életkorának megfelel-e beszéde, a mozgása, hogyan játszik, mivel szereti elfoglalni magát,
hogyan viselkedik a környezetével, érte-e őt valamilyen lelki sérülés stb.). Különösen fontos megállapítani,
hogy az egyes kognitív folyamatok (pl. megfigyelés, emlékezés, gondolkodás, érzések és akarati
tulajdonságok) egyenletesen és a gyermek életkorának megfelelően fejlődtek-e, vagy ezek közül mely
területen mutatkozik lemaradás. A gyógypedagógiai vizsgálat a gyermek eddigi tanulási szokásait,
eredményeit veszi számba. Akár az óvodás gyermek, akár az óvodából iskolába lépő gyermek általános
tájékozottsága, rajzai, írásbeli munkái, a tanuláshoz szükséges figyelme a szakember számára
nagyon sokat mond arról, hogy a tanulási nehézségnek mely típusa és milyen súlyossági foka alakult
ki a gyermeknél. Az alapos beszédvizsgálat megállapítja, hogy a gyermeknek milyen fejlesztésre (pl.
logopédiai fejlesztés) van szüksége.

A vizsgáló szakemberek a vizsgálati eredményeket egymással megbeszélve megállapítják a gyermek
további fejlesztésének, terápiájának legfontosabb teendőit, és mindezt írásban is rögzítik. A szakértői
és rehabilitációs bizottság által készített szakértői véleménynek tartalmaznia kell:

- a gyermek, tanuló és szülő nevét, a gyermek születési idejét, lakóhelyét és tartózkodási helyét;

- a szakértői vizsgálat rövid leírását, a fogyatékosságra vagy annak kizárására vonatkozó megálla


pítást, az azt alátámasztó tényeket;

- a korai fejlesztés és gondozás szükségességét, az ennek keretében nyújtott szolgáltatásokat, va


lamint azok idejét, a fejlesztéssel kapcsolatos szakmai feladatokat, valamint annak megjelölését,

hogy a feladatokat milyen ellátás keretében mely intézmény biztosítja;

- annak megállapítását, hogy a gyermek, tanuló csak az e célra létrehozott, a fogyatékosság típu


sának megfelelő nevelési-oktatási intézményben, osztályban, csoportban vagy a többi gyermek


kel, tanulóval közösen is részt vehet az óvodai nevelésben, iskolai nevelésben, oktatásban;

- a gyermek, tanuló fogyatékosságának megfelelő

• óvodára, csoportra;
• általános iskolára, csoportra, osztályra, tagozatra (a továbbiakban: kijelölt nevelési-oktatási
intézményre);
• diákotthonra, kollégiumra (a továbbiakban kijelölt nevelési-oktatási intézményre) vonatkozó
javaslatot és a kijelölt nevelési-oktatási intézmény megjelölését;
- a kijelölt intézménybe való beíratás időpontját;
- a gyermek, tanuló nevelésével, oktatásával kapcsolatos sajátos követelményeket;