Metzger Balázs

A sajátos nevelési igényű gyermekek integrált neveléséről – fenntartó önkormányzatoknak

2004. március

1. Bevezetés

Az integráció napjaink egyik nagy kihívása. A társadalmi kirekesztés csökkentése fokozottan előtérbe kerül, különösen az Európai Unióhoz való csatlakozás tükrében. Ha kissé alaposabban megvizsgáljuk e kifejezést, rájövünk, hogy igen széles értelemben használjuk, és sok esetben nem tisztázott e szó jelentéstartalma.

A sajátos nevelési igényű gyermekek más gyermekekkel történő együttnevelése az integráció egyik formája, melyben a fenntartó önkormányzatok szerepe jelentős.

E munka megpróbálja a sajátos nevelési igényű gyermekek együttnevelésének problémakörét, lehetőségeit körbejárni, segítséget nyújtva a fenntartó önkormányzatoknak.

2. Fogalommagyarázat

Az európai uniós állásfoglalások, direktívák fokozottan hangsúlyozzák a társadalmi méretű integrációt, azt az elvet, hogy hátrányos helyzete, speciális problémái miatt semmilyen csoport vagy egyén ne legyen a társadalomban hátrányosan megkülönböztetve, valamilyen módon kirekesztve.

Magyarországon elsősorban a roma népesség hátrányos helyzete, a roma gyermekek elkülönített nevelésének különféle formái kirívóak, és ennek csökkentése kiemelt feladat.

A gyógypedagógia szemszögéből, melynek feladata a sajátos nevelési igényű gyermekkel (továbbiakban SNI) való foglalkozás, fontos megkülönböztetni két nagy csoportot az integrációt tekintve:

1. a hátrányos helyzetű gyermekek csoportja, mellyel való foglalatosság nem a gyógypedagógia hatásköre,

2. a SNI gyermekek csoportja.

Mivel az európai uniós direktívákban a két kategória – integrációt figyelembevéve – nem különül el élesen egymástól, az azt figyelembe vevő jogalkotói törekvések sem fogalmaznak jól érthetően e tekintetben.
Nézzük meg a jelenleg hatályos 1993. évi LXXIX. törvényt a közoktatásról (továbbiakban „közoktatási törvény”), miképpen tesz különbséget e két kategória között.

Az integrációs felkészítés kifejezés egyértelműen nem a SNI gyermekek integrációját célozza, hanem a hátrányos helyzetűekét.

121§ 16. integrációs felkészítés az esélyt teremtő nevelésnek és oktatásnak az oktatási miniszter által kiadott oktatási program alkalmazásával történő megszervezése, melyben a szociális helyzetükből és fejlettségükből eredő hátrányok ellensúlyozása céljából részt vevő gyermekek, tanulók a többi gyermekkel, tanulóval együtt, azonos óvodai csoportban, iskolai osztályban, osztálybontás esetén azonos csoportban vesznek részt a foglalkozáson, illetve tanulnak, oly módon, hogy az érintett gyermekeknek, tanulóknak a többi gyermekekhez, tanulókhoz viszonyított aránya nem haladhatja meg a jogszabályban meghatározott mértéket.

A törvény meghatározza a hátrányos helyzetű gyermekek, tanulók fogalmát is:

121§ 14. hátrányos helyzetű gyermek, tanuló: az, akit családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző védelembe vett, illetve aki után rendszeres gyermekvédelmi támogatást folyósítanak.

A törvény a fejlesztő pedagógus kompetenciáját is meghatározza, nevezetesen az integrációs oktatásban is részt vevő, hátrányos helyzetű tanulók ellátásában.

1.sz.melléklet„Pedagógusok�.”
Iskolákban és kollégiumokban

(3. fejlesztő pedagógus az integrációs oktatásban részt vevő iskolában az integrációs oktatásban részt vevő hátrányos helyzetű tanulók létszáma alapján számítva, háromszáz tanulóig a szabadidő-szervező feladatainak az ellátására is 1,
háromszáz – négyszázötven tanulóig 1,
négyszázötven tanuló felett 2)

A fejlesztő pedagógus nem tévesztendő össze a gyógypedagógussal, aki a SNI gyermekek ellátásában kompetens.

A törvény meghatározza a SNI gyermekek integráló nevelését is, azonban mielőtt ennek taglalásába belekezdenék, a gyógypedagógiai kifejezések, a pedagógiai szakszolgálatok munkamegosztásának magyarázata szükséges, illetve annak rövid megjelenítése, hogy miért is olyan nehéz SNI gyermekeket ép gyermekek közé integrálnunk.

A gyógypedagógia szóhasználatában a szegregált, szegregáló, más néven különnevelés a sajátos nevelési igényű, régebben fogyatékos gyermekek a többi gyermektől elkülönített (külön iskolában vagy tagozaton) történő nevelését jelenti.
Az integráció ezzel szemben a SNI gyermekek ép társaikkal való együttnevelését, oktatását jelenti, ennek valamilyen megvalósulási formájában.
Valódi integrációról akkor beszélünk, ha a gyermekek szinte a teljes nevelési-oktatási folyamatban ép társaikkal együtt vannak, és a szakmai feltétel is adottak.
Feltételek hiányában „rideg integrációról” beszélhetünk.
Az integráció és a szegregáció sokszor egymás ellentétpárjaként jelenik meg, de valójában alternatívákról beszélünk.
Egy működő iskolarendszerben mindig lesznek olyan SNI gyermekek, akik integrálhatóak, és lesznek, akik nem. Az, hogy milyen arányban integrálhatóak e gyermekek a többségi iskolában, fokmérője lehet az iskolai toleranciának.
Az a pedagógia, amely a SNI gyermekeket képes befogadni, jó az „ép” gyermekeknek is.
A magyar többségi pedagógia nehezen fogad be SNI gyermekeket.
Az integrálás szó mindig kifejez egyfajta kirekesztést, nevezetesen, hogy egy többitől eltérő gyermeket kell a „normálisak” közé beillesztenünk.
Az inkluzió (befogadás) a helyesebb kifejezés, illetve az inkluzív iskola, pedagógia, amely igyekszik minden gyermek egyéni szükségleteit kielégíteni, és ezek következménye az, hogy mindenféle, így SNI gyermek is megjelenik ott.

Most tekintsük át azt, hogy milyen úton jut el egy gyermek azokhoz a jogosítványokhoz, mely a SNI-t jelenti!

A közoktatási törvény szabályozza a pedagógiai szakszolgálatok, köztük a nevelési tanácsadók és a szakértői bizottságok munkáját.

„A nevelési tanácsadás feladata a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek problémáinak feltárása, ennek alapján szakvélemény készítése, a gyermek rehabilitációs célú foglalkoztatása a pedagógus és a szülő bevonásával, továbbá az óvoda megkeresésére szakvélemény készítése az iskolakezdéshez, ha a gyermek egyéni adottsága, fejlettsége ezt lehetővé teszi.” 35. § 4. pont.
Kiemelném a nehézség kifejezést, mely a problémák enyhébb megjelenésére utal.

A tanulási képességet vizsgáló szakértői és rehabilitációs tevékenység vagy az országos szakértői és rehabilitációs tevékenység keretében kell

1. a fogyatékosság szűrése, vizsgálata alapján javaslatot tenni a gyermek, tanuló különleges gondozás keretében történő ellátására, az ellátás módjára, formájára és az ellátáshoz kapcsolódó pedagógiai szakszolgálatra.

2. vizsgálni a különleges gondozás ellátásához szükséges feltételek meglétét.

A törvény 121§ meghatározza a sajátos nevelési igény fogalmát is.

29. sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a gyermek, tanuló, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján

1. testi, értékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos;

2. pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott (pl. dyslexia, dysgraphia, dyscalculia, mutizmus, kóros hyperkinetikus vagy kóros aktivitászavar).

A nevelési tanácsadó és a szakértői bizottság munkamegosztását is szabályozza a törvény (30§ 8. pont).

„Abban a kérdésben, hogy a gyermek, tanuló beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő vagy sajátos nevelési igényű a nevelési tanácsadó megkeresésére a szakértői és rehabilitációs bizottság dönt.”

Fentiekből ered, hogy nehézséggel küzdő gyermek több van, mint SNI.
Az iskolai populáció kb. 15%-át nevezhetjük nehézséggel küzdőnek nyugati minták alapján. SNI gyermek jóval kevesebb van, a magyar (vitatható) statisztikai adatok 5% feletti arányról beszélnek, ideális esetben kb. 3%.

Az is következik mindebből, hogy a nevelési tanácsadók száma lényegesen magasabb a bizottságok létszámánál.

1.ábra: A Nevelési Tanácsadó és a Szakértői Bizottságok által ellátott gyermekek aránya az iskolai populációban

A nevelési tanácsadó az a szakszolgálat, ahová a problémát mutató gyermek először kerül általában, ha az iskolán belül nyújtható segítségek nem elegendőek.
Amennyiben a nevelési tanácsadó vizsgálatán felmerül a SNI gyanúja, a szakértői bizottság vizsgálata kérhető.

2. ábra: A nevelési tanácsadó és a szakértői bizottság munkamegosztása, elhelyezési lehetőségek és jogosítványok sematizáltan

E fejezet végén mindenképpen írni kell arról, hogy a kialakult szegregáció, a SNI gyermekek magasabb aránya annak köszönhető elsősorban, miért olyan nehezen járható út az integráció hazánkban, és Magyarország miért maradt le (sok egyéb tényező mellett) integráció szempontjából a fejlett nyugati világtól.
A problémák eredője, oka a „többségi” általános iskolában keresendő, mely maga is egy bonyolult rendszer.
Sajnos elmondhatjuk, hogy a mai magyar iskola „poroszos”, módszereiben sok évtizeddel az elvárások mögött kullog.
Domináns a frontális osztálymunka, az egységesítés, a cselekedtető oktatás hiánya, az életkori sajátosságoktól elrugaszkodott követelmény, értékelő és motivációs módszer.
A verbalitáson, memóriafunkción alapuló ismeretek hamar elvesznek, a szemléltetés, képességfejlesztés háttérbe szorul.
E tényezők miatt az ép gyermekek nagy része is nehezen képes a „problémák nélkül” az általános iskolában haladni.
Az általános iskolai követelmények nagyon messze esnek az értelmi fogyatékosság határától, tehát az általános iskola a gyengébb képességű, de nem fogyatékos gyermekeket is nehezen „integrálja”.
Mit kéne megváltoztatnunk? Mi a tartalmi teendő, mely segítené a gyermekek (közöttük a SNI gyermekek) boldogulását?
Ezekre a kérdésekre az integrációs modellek, tartalmi kérdések alatt igyekszem válaszolni.

3. Sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelése

Helyzetelemzés

A fogyatékosok különnevelésének története a közoktatás tömegessé válásával kezdődött.
Azok a gyermekek, akik a hagyományos pedagógiai módszerekkel nem voltak sikeresen oktathatóak, kiszorultak az iskolákból.
Az ő nevelésük-oktatásuk érdekében jöttek létre az első gyógypedagógiai intézmények, és alakult ki a gyógypedagógia.
Ez igen pozitív folyamat volt, és maga után hozta a gyógypedagógia fogalomrendszerének, tudományának a kialakulását is.
A gyógypedagógia folyamatos differenciálódással a fogyatékosságok új és új kategóriáit, rétegződését hozta létre, a fogyatékosok kiválasztásának intézményei is létrejöttek.
A magyar gyógypedagógia nagy rangot vívott ki magának Európa-szerte.
Napjainkra a civilizált, demokratikus társadalom egyik alapköve az esélyegyenlőség, a kirekesztés elkerülése, a befogadás.
Hátrányos helyzetű embertársaink – e hátrányt bármi okozza is – nem rekeszthetők ki a társadalomból.

Meg kell találni azokat a lehetőségeket, melyekkel úgy tudjuk ezeket a hátrányokat kompenzálni, hogy emiatt senki se rekesztődjön ki a többiek közül.
A SNI-gyermekek integrált oktatása is ezt a célt szolgálja.

A fejlett nyugati országokban a XX. század második felében indult meg a fogyatékosok integrációja, és lett mára vagy domináns a fogyatékosok nevelésében, vagy alternatívája a különnevelésnek.
Hazánkban az integráló nevelés nagy késéssel követte a fejlett országok gyakorlatát. A már említett többségi pedagógia problémáin túl oka lehet ennek a szovjet defektológia befolyása, a tradicionális gyógypedagógia, mely sikeres volt a szegregációban stb.
Napjainkban általánosságban elmondható, hogy az érzékszervi és mozgás-, valamint beszédfogyatékosság esetén az integráló nevelés a különnevelés mellett alternatívaként szerepel.
Az érzékszervi és mozgásfogyatékosok esetén utazótanári hálózat is segíti az integrált nevelést, melyet az országos feladatokat is ellátó nagy fővárosi intézmények működtetnek, szakszolgálatuk révén.
Beszédfogyatékosság esetén a szegregáció sohasem volt domináns, az integrációt segítik az országszerte dolgozó logopédusok is.
A „pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési-oktatási folyamatban tartósan, súlyosan akadályozott”, régebbi nevén „más fogyatékos” gyermekek kategóriája az 1993. évi „új” közoktatási törvényben szerepel. Ide tartoznak a hypermotilis, magatartászavaros, figyelemzavaros, részképességsérüléssel küzdő gyermekek (dyslexia, dygraphia, dyscalculia stb).
E gyermekek különnevelésének intézményei nem alakulhattak ki, de Budapesten megfigyelhető e gyermekek tömegesebb alapítványi iskolába való vándorlása, ami gyakorlatilag szegregációt jelent.
Magyarország egyéb régióiban e gyermekek általában integráltan nevelődnek, de a megfelelő feltételek nélkül.
Az enyhén értelmi fogyatékos gyermekek integrációja alakult ki legkevésbé hazánkban. Budapest és a „vidék” helyzete itt is jelentős eltérést mutat.
Budapesten a könnyű megközelíthetőség, a teljesen kialakult gyógypedagógiai intézményrendszer, a többségi iskolák magas követelményei, a pedagógia szakmai szolgáltatók tétlensége miatt alig van integrált enyhén értelmi fogyatékos gyermek. Bár a lehetőségek adottak voltak, és megfelelő szakmai háttér is rendelkezésre állt, akarat híján egyetlen átgondolt, szűk keresztmetszetű modellről beszélhetünk, mely elterjedni egyelőre nem tudott.
Alapítványi iskolákban, egy-egy speciális esetet kivéve nincs ezen kívül integrált gyermek.
Vidéken a nagyobb távolságok, a kialakulatlanabb intézményi struktúra miatt több helyen alakult ki spontán integráció, illetve „rideg” integráció, mely viszont megfelelő lehetőséget biztosított a működő integráció irányába. Több jól működő szakmai közösséget láthatunk, tudatos modellt, ahol megfelelő integráció folyik.
A fővárosban is (és vidéken is) az enyhén értelmi fogyatékosok integrált nevelésének rohamos bővülését fogjuk látni, a következőkben ennek törvényi hátterére és az ez irányba ható egyéb jogalkotói törekvésekre térünk ki.

Törvényi lehetőségek, jogalkotói törekvések az integráció érdekében

A közoktatási törvény már huzamosabb ideje lehetővé teszi az integráló nevelést, sőt teljesen egyenrangúan helyenként előtérbe helyezve tárgyalja a különnevelés mellett.

30§ 2. pontja. A sajátos nevelési igényű gyermek óvodai nevelése és oktatása, továbbá kollégiumi nevelése az e célra létrehozott gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézményben konduktív pedagógiai intézményben, óvodai csoportban vagy a többi gyermekkel, tanulóval együtt, azonos óvodai csoportban, óvodai tagozatban, illetve osztályban (továbbiakban: a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók – külön vagy közös – nevelésében és oktatásában részt vevő óvodai és iskolai, illetve kollégium együtt: gyógypedagógiai nevelésben-oktatásban részt vevő nevelési-oktatási intézmény) történhet.

A törvény 86§ 1., 2. pontja leírja, hogy a többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermek ellátása kinek a feladata.

86§ (1) A községi, városi, a fővárosi, kerületi és megyei jogú városi önkormányzat köteles gondoskodni az óvodai nevelésről, az általános iskolai oktatásról, továbbá a nemzeti és etnikai kisebbség által lakott településen a nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tarozók óvodai neveléséről és általános iskolai neveléséről és oktatásáról.

(2) Az (1) bekezdés szerinti kötelezettség magában foglalja a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók ellátását is, amennyiben azok a többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhetők, oktathatók.

A 14/1994. pedagógiai szakszolgálatokkal kapcsolatos MKM. rendelet 5§ 7 pontja leírja, hogy a szakértői bizottság a jegyző adatai alapján intézményi jegyzéket készít. Értelemszerűen ez adja a bizottságok számára azt az adatbázist, ahová SNI gyermeket helyezhet.

5§ (7) A szakértői és rehabilitációs bizottság a jegyző, főjegyző által a közoktatásról szóló törvény 91. §-a (4) bekezdésének e) pontja alapján megküldött adatok alapján jegyzéket készít (a továbbiakban intézményi jegyzék) azokról az intézményekről, amelyek részt vesznek a gyermek, tanuló különleges gondozásában. A jegyzéket a vizsgálatban megjelent szülő részére megtekintésre át kell adni. A jegyzéket meg kell küldeni a székhely szerint illetékes közigazgatási hivatalnak.

Ennél a pontnál mindenképpen megjegyzendő, hogy a jegyzők által küldött adatok nagyon sok helyen hiányoznak, hiányosak, hibásak, elégtelenek. Az önkormányzatok sok helyen a törvénysértés állapotában vannak emiatt.

A szakértői bizottságok több régióban küzdelmet folytatnak azért, hogy a jegyzői adatok bővüljenek, korrektek legyenek. Nehéz ez akkor, ha a szakszolgálatnak saját fenntartójával kellene küzdenie.

A 14/1994-es MKM rendelet 14§ 4. pontja meghatározza azt is, hogy a szakértői bizottság mit tegyen, ha az integráló nevelés a jegyzői adatok hiányossága miatt nem megvalósítható.

14§ 4. pontja. Ha az óvodai nevelés, iskolai nevelés és oktatás a többi gyermekkel, tanulóval azonos óvodai csoportban, iskolai osztályban azért nem szervezhető meg, mert az intézményi jegyzékben nincsen megfelelő óvoda, iskola, a 10§ 1. bekezdésében meghatározott feladatokat ellátó szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleményét megküldi a gyermek, tanuló lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes községi, városi, megyei jogú városi, fővárosi kerületi önkormányzat polgármesterének. A polgármester intézkedik, hogy a megfelelő nevelési-oktatási intézmény rendelkezésére álljon, továbbá szükség esetén megkeresi a fővárosi, megyei főjegyzőt, hogy biztosítsa – a közoktatási törvény 88 §-ának (1) bekezdésében szabályozott megyei, fővárosi fejlesztési tervben foglaltak szerint – az utazó szakember hálózatból a szükséges gyógypedagógust (terapeutát) vagy más szakembert. A polgármester harminc napon belül tájékoztatja intézkedéséről a szakértői és rehabilitációs bizottságot.

Fentiek alapján következik, hogy a bizottságok feladata „rákényszeríteni” a fenntartót, hogy a jegyzői adatok elégségesek legyenek.
Ha egy jegyzői adatsor eddig nem tartalmazott integráló intézményt, és a szakértői bizottság úgy látja, a SNI gyermek integrálható, megteszi a megfelelő lépéseket, hogy a lehetőségek megteremtődjenek.

A szakértői bizottság tevékenységének áttekintésekor láttuk, hogy feladata vizsgálni a különleges gondozás ellátásához szükséges feltételek meglétét is, tehát tevékenysége nem merül ki a jegyzői adatok beszerzésében, hanem a különleges gondozás megvalósulását is ellenőriznie kell.
Így a közigazgatási hivatal a jogi feltételeket, a bizottság a szakmai feltételeket ellenőrzi.

3. ábra: A jegyzői adatokkal kapcsolatos szakértői bizottsági teendők vázlatos áttekintése

A törvényben megjelent egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény megteremtésének lehetősége kijelöli azt az utat is, ahogy a fenntartó önkormányzatok legoptimálisabban megvalósíthatják az integrált nevelést.

A 33. § (12) egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény, egységes konduktív módszertani intézmény hozható létre a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók többi gyermekkel, tanulóval együtt történő nevelésének, oktatásának segítése céljából. Az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmény céljaival összhangban elláthatja az e törvény 34§-a a), b), e), g), h) pontjában felsorolt pedagógiai szakszolgálat feladatait, az utazószakember-hálózat működtetését, az a törvény 36 §-a bekezdésének b)�e) és g) pontjában felsorolt pedagógiai-szakmai szolgáltatás feladatait, továbbá az intézmény keretein belül óvodai, általános iskolai feladatot ellátó intézményegység működhet.
Ezzel a lehetőséggel megvalósulhat az a gyógypedagógiai intézmény, mely gyermekeket szegregáltan is nevel, integráltan is – utazó gyógypedagógusok segítségével egyéb megsegítési formákat is tartalmaz (szakszolgálat), és a felnőttoktatást is biztosítja (szakmai szolgáltatás). Az eddig „elzártan” lévő gyógypedagógiai kapacitás kijut a többi iskolába is, és segít a többségi pedagógiának mind szemléletben, mind szaktudásban, és ez úgy történik meg, hogy van egy bázis, ahonnan ez a kapacitás kiárad.

Az egységes gyógypedagógia módszertani központ feltételez egy olyan önkormányzati elképzelést, mely a többségi iskolákban, vagy közülük néhányban lehetővé teszi az integrációt.

Kínálkozik a lehetőség, hogy azok a gyermekek, akik a pszichés fejlődés zavarai kategóriába esnek, és integráltan nevelődnek, szintén e központ segítségével kapjanak ellátást, így az eddig szegregáló intézmények feladatbővülése is bekövetkezhet, és e gyermekek ellátása is megtörténik.

Néhány szót szólnunk kell az egyéb jogalkotói törekvésekről is.
Nem törvények, rendeletek útján is tapasztalható a jogalkotó azon törekvése, hogy az elkülönített nevelés csökkenjen hazánkban. E törekvések nagy része a hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyermekek iskoláztatásának megváltoztatására irányul, és csak kisebb része a SNI gyermekekére.
Cél egyfelől az, hogy kevesebb gyermek minősüljön fogyatékosnak, másfelől pedig az, hogy e kevesebb gyermek integráltan nevelődjön.
Pédaként említeném az oktatási miniszter és Bernáthné Mohácsi Viktória miniszteri biztos szakértői bizottságok igazgatóinak írt, 2003.03.31-én kelt megszólító levelét, melyben a szegregációs folyamat fékezéséről szól, és a szakértői bizottságokat a pszichometriai kritériumok fokozottabb betartására ösztönzi.
Az Utolsó Padból Program az Oktatási Minisztérium programja, mely – többek között – célul tűzi ki, hogy a már áthelyezett, de a kontrollvizsgálatokon mégis ép értelműnek mutatkozó gyermekeket a többségi általános iskolába visszahelyezze, megfelelő megsegítés mellett.
Megfigyelhető napjainkban a média és a szociológia részéről tapasztalható érdeklődés a szakértői bizottságok tevékenysége iránt, sajnos gyakori a szenzációhajhászás és e problematika nem kellő átlátása.

4. Lehetséges intézményhálózati struktúrák

Legideálisabb az lenne, ha valamennyi iskolában minden feltétel adott lenne ahhoz, hogy SNI gyermek integráltan nevelődhessen.
Ezt megoldani azonban nagyon nehéz, számos ok miatt.
Nagyvárosokban megoldás lehet az, hogy az iskolák közül először csak egy, illetve néhány kap jogosítványt SNI gyermekek nevelésére, és a szakértői bizottságokkal együttműködve, felmenő rendszerben valósul meg az integráció.
Kisebb régiókban az utazótanári hálózat nem mindig tud megvalósulni, itt a befogadó iskola különösen a tartalmi elemek megváltoztatásának, továbbképzésének útján való ismeret elsajátításával valósulhat meg, felmenő rendszerben.
Összességében elmondható, hogy az integráció elindítása mindig fokozott figyelemmel, előkészítéssel és minden érintett fél fokozatosan való bevonásával valósulhat meg, felmenő rendszerben.

5. Integrációs modellek

Az inkluzív iskoláról már több vonatkozásban volt szó. A tartalmi kérdésekben röviden felvázoljuk azt a pedagógiát, amely elősegíti megvalósulását.
Az inkluzív iskola megvalósíthatatlan eszménynek tűnik, azonban kiváló hazai példák mutatják működőképességét, hatékonyságát.
Amíg eljutunk az inkluzív iskoláig, egy iskolai közösségnek igen sokat kell fejlődnie, és sok olyan elemmel gazdagodnia, melynek elsajátítása hosszú időt vesz igénybe. Igazából ideális megvalósulási forma, olyan pedagógia, amelyhez minden iskolának el kell jutnia.

A kéttanáros modell olyan lehetőség, mely az egységes gyógypedagógiai módszertani központ létrejöttével valósulhat meg, és hagyományos iskolákban valósíthatja meg az integrációt.
A SNI gyermek integráltan tanul a többségi iskolában, a gyógypedagógus óraszáma egy idejét az osztályban tölti, utazótanári státusban.
Amennyiben két osztályban lát el feladatot, óraszáma felét tölti egy-egy osztályban (3-3; 4-4; SNI gyermeket feltételezve egy-egy osztályban).
A gyógypedagógus ideje egy részét az osztályban tölti, együtt dolgozik a többségi pedagógussal.
A két pedagógusnak meg kell tanulnia együtt dolgozni egymással és tanulni egymástól (van mit).
A gyógypedagógus természetesen nem csak a SNI gyermekekkel, hanem minden problémával küzdő gyermekkel foglalkozhat.
A fokozatosan kiterjedő integrációban dominánssá válik a csoportmunka, a csoportok átjárhatósága, a különböző szintű tananyag-megjelenítés és -elsajátítás.
A követelmény és értékelőrendszer kialakítása szintén nagyon fontos.

Néhány előny: A gyermekek megtanulnak dolgozni gyengébb képességű társaikkal is, segítőkészebbek lesznek.

1. A SNI gyermekeknek nem kell külön nevelődniük.

2. A pedagógus elsajátítja a differenciálást, ami minden gyermeknek jó.

3. A gyógypedagógus fejlesztőpedagógiai szerepet is ellát, így minden gyermeknek tud segíteni.

4. A SNI gyermekek „visszahelyezése” csak papírkérdés.

6. Tartalmi kérdések

Integráció esetén legfontosabb a tanulásszervezés. Ha a pedagógus itt többlettudáshoz jut, tud mit kezdeni a SNI (problémás, hátrányos helyzetű, nehézséggel küzdő stb.) gyermekkel is, és elfogadása is nőni fog.
Az esetleges toleranciatréningeket mindig meg kell előznie adekvát szakmai ismeretek elsajátításának.
A fenntartók figyelmébe ajánlom olyan pedagógiák preferálását, mely minél inkább elkerüli a frontális osztálymunkát.
Kezdődjön a nap reggeli beszélgetéssel, amikor a gyermek azt az egy-két fontos mondatot, ami a kis életében történt eseményekről szól, el tudja mondani, és ne feszítse egész iskolai bentléte során.
A tananyag elsajátítása sok csoportmunkával, egyéni munkával, különböző szinteken meglevő interiorizációval, önellenőrzéssel, egymás ellenőrzésével teret enged a pedagógus(ok)nak, hogy egyénileg is irányíthassanak egy-két tanulót. Miért is kellene az extrém jó képességű gyermeknek ugyanazzal foglalkoznia, mint az átlagos vagy enyhén értelmi fogyatékos gyermeknek?
A kooperatív, szemléltető, cselekedtető oktatás sokkal hatékonyabb, mint a hagyományos módszerek.
A numerikus értékelés stupiditása és önmagának valósága, valódi tudást vagy annak hiányát nem kellően tudó megjelenítése elkerülendő (pl. úszás: 4).
A szöveges értékelés sokkal árnyaltabb, és sokkal kevésbé stigmatizáló, egészségtelen versenyszellemet idéző.
A helyi szakmai szolgáltatók szerepe igen nagy. Olyan szaktanácsadókra van szükség, akik nem a régi pedagógia magas szintű tudása miatt lettek e feladatra kiemelve, és nem bírnak továbbfejlődni, hanem olyanokra, akik a hatékony pedagógiát preferálják.
Szomorú az, ha egy szaktanácsadó – meglátva egy pedagógus differenciáló gyakorlatát – megkérdezi: mi ez a összevisszaság?

A hozzáadott érték figyelembevétele nagyon fontos a fenntartó önkormányzatok részéről.
Nem mindegy, hogy az aktuális, mért teljesítményt melyik iskola milyen képességű és hátterű gyermekkel éri el!

7. Zárógondolatok

Változtatásokat, igen gyors változtatásokat élünk meg napjainkban a pedagógiában.
Ebben a folyamatban megkerülhetetlen szerepük van a fenntartó önkormányzatoknak.
Megfelelő ismeretekkel, átlátóképességgel és akarattal, együttműködéssel elérhetjük, hogy e változtatásoknak a gyermekek ne hátrányait, hanem előnyeit tapasztalják.